A pénz és kamata szempontjából olvasgatva Arisztotelész, Aquinói Szent Tamás, Nicole Oresme, Luther vagy Kálvin idevágó munkáit, szembe tűnhet néhány jelző a kamattal, ill. a kamatszedéssel kapcsolatban: természetellenes, igazságtalan, természet ellen való, ellentétes a természetes igazságossággal, halálos bűn, méltánytalan, átkozott, ki kéne kergetni a világból stb.

Valójában az ókor óta ismert tapasztalat, hogy a kamat és a szabad kereskedelem – „olyan drágán adom az árumat, ahogy csak tudom” (Luther), – az embertársunk kárán való gazdagodást jelenti, következésképp a már eleve gazdag még gazdagabb lesz, az amúgy is szegény pedig még szegényebb.

De miért van a kamatnak és a szabad kereskedelemnek ilyen negatív hatása, hogy még a Biblia is egy mondatba foglalja a kamatot és felebarátunk megélhetését?  - „Ne végy ő tőle kamatot vagy uzsorát, hanem félj a te Istenedtől, hogy megélhessen melletted a te atyádfia.” (3Móz 25,36). Miért írja Melius Juhász Péter ugyancsak régen, hogy (ekkor az uzsora még = kamat): „a felebarátainkat és felebarátaink javait kimerítő sérelmes uzsora meg van tiltva azon igazságtalan nyeremény miatt, mely egy neme a lopásnak és ínségre juttatja a szűkölködőket és szegényeket”.

A kamat a lopás egy neme, állítják a régiek. A kamat a pénzkölcsönzés jogos haszna, mi több, törvényes jutalom, kockázati felár, állítja a mai közfelfogás. Vagy ahogy Bogár László fogalmaz: „az adósságért fizetendő kamat logikus és természetes mindenki számára”. Megmutatom, hogy a régi bölcseké a helyes álláspont, és a mai a torz felfogás.

Nyilvánva­ló, hogy a munkamegosztás megköveteli a csereeszköz létét, vagyis pénzre szükség van ahhoz, hogy az (áru)termelők és (áru)fogyasztók közötti csere zavartalanul folyjék. Csakhogy „a munkameg­osz­tás maga nem követel kamatot. Kinek kellene itt kamatot fizetnie és miért?” - teszi föl a kérdést nagyon is lényeglátóan Gesell. Ugyanakkor tegyük föl, hogy a pénzkibocsátó (fejedelem, király, állam stb.) elegendően hosszú ideig a munkamegosztás adott szintjéhez elegendő csereeszközt, vagyis (fém)pénzt bocsát ki. Egyszerű takarékosságból, vagy merő emberi számí­tásból, gyarlóságból, nyereségvágyból, félelemből, hogy mi lesz holnap stb., e­lőbb-utóbb minden kibocsátott pénz valamilyen "láda­fiában" köt ki. És a "ládafia" tulajdonosának puszta megélhe­té­sét biztosító pénznél több pénzt onnan az égvilágon semmi mással nem lehet előcsalogatni, mint kizárólag ka­mat­tal. „Nincs kamat = nincs pénz. Ha nincs pénz, nincs árucsere; ha nincs csere, munkanélküliség lesz; a munkanélküliség eredménye pedig az éhezés. Mielőtt azonban éhen halunk, inkább megfizetjük a kamatot”, mondja zseniális szerzőnk (Gesell). Pénz hiányában ugyanis a termelő is és fogyasztó is szükséghelyzetbe kerül. A ter­melő azért, mert a terméke tönkremegy; fo­gyasztó pedig azért, mert nélkülözi azokat a dolgokat, amelyek elcserélése érdekében áruját a piacra vitte Vagyis a pénztulajdonos merő ön­zésből, haszonlesésből, piac fölötti hatalmából fakadóan zsarolni képes a piac többi szereplőjét, pusztán csakis azért, mert az ő áruja, a pénz, anyagában romolhatatlanul várakozni képes a ládafiában, amely napjainkra már többnyire egy rubrikában nyilvántartott szám. A szükséghelyzetbe került felebarát megzsarolásának eredménye a kamat. Ráadásul az eleve szükséghelyzetben lévő felebarát egyszer csak mégis kénytelen lesz kölcsönt  fölvenni. S miután visszafizette a kölcsönösszeget, azután azért kénytelen dolgozni, hogy a kikövetelt kamatot is előteremtse, ilyenformán nagyobb szükségbe kerül, mint előtte volt. Másként fogalmazva az embertársunk fölötti gazdasági, végső soron megélhetést korlátozó hatalom ellenkezik a legelemibb erkölcsi tanítással. Elfedésére folyvást versenyről beszélnek, miközben az ember lényegétől a játékosságon kívül idegen a verseny, pláne a gazdasági verseny, mert az nem más, mint a „taposd el gyöngét” szalonképes neve.

A kamat tehát csak ezen hatalom és erőfölény nyilvánvaló eredménye. Mivel pedig az ilyetén hatalmat közvetlenül nem lehetséges tiltani, ezért a mózesi törvények és az említett „régi Írástudók” (Babits kifejezése) Kálvin kivételével a hatalmat eredményező eszközt tartják kérlelhetetlen tilalom alatt.

A kölcsönt adó a többletpénzért cserébe semmiféle értékteremtő munkát nem végez, csakis vár a pénzére, tehát eredendően a kamat mögött semmilyen hasznos cselekedet nem áll, ezért teljes joggal mondja az említett reformátor, hogy a kamat „igazságtalan nyeremény […], mely egy neme a lopásnak”.

A kamat tehát:
• embertársunkkal szembeni erőfölényből eredő sarc;
• színtiszta kizsákmányolásnak is hívhatjuk, mert az per definitionem értékteremtő munka nélküli jöve­de­lem elvonás;
• méltánytalan, méltatlankodnak évszázadok óta egyre halkabban a széplelkek;
• „elkerülhetetlen bűn” (Luther);
• a gazdaság működéséhez szükséges, ezért Kálvin szerint mérsékelt formában (5-6%) engedélyezhető, de a védte­len felebarátot túl könnyen szegénységbe és nyomorba döntő képessége miatt „a méltányosság és szeretet törvényével” (Sebestyén) összhangban kell eljárnunk, írja Kálvin. Az „összhangra” törekvés évszázadok alatt olyannyira feledésbe merült, hogy a később megszületett „közgazdaságtanokat […] az érdekelte és az érdekli, hogy a piaci erők szabad kibontakozását megakadályozó erkölcsi és paternális béklyókat föloldja” (Binswanger). A föloldás olyan jól sikerült, hogy napjainkra már a közfelfogás szerint is
• a pénz bérletének díja, a pénzkölcsönzés jogos haszna, az önmegtartóztatás törvényes jutalma, miközben jottányit sem változott, hogy lényegét tekintve
• kizsákmányolás,
• a lopás egy neme, másként fogalmazva
• a piacról szedett törvényes, de erkölcstelen magánadó.

Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy az intézményesült pénzrendszer kialakulásával ezek az intézmények társadalmilag hasznos tevékenységet is folytatnak, ezért a kamathaszon egy részére - költségeik megtérítésére hivatkozva - jogosan tartanak igényt. De attól még napjaink tőkegazdaságának alapját az előző bejegyzésekben is vázolt pusztító kamat adja. Az persze más kérdés, hogy ember nincs, aki megmondhatná, hogy a kamathaszon mekkora része jogos, s mikortól „igazságtalan nyeremény” ((Melius Juhász Péter) már. Nem is itt kell keresnünk a megoldást...

A kamatszedés tilalma nem csupán valami szociális-gazdasági rendszabály, hanem hatalmi elv: a pénzuralom megakadályozása. Mivel pedig megszegtük az ősi, mózesi kamattilalmat, nyakunkra is telepedett a plutokrácia az esélyegyenlőség és a demokrácia hamis mázával leöntve. A plutokrácia hatalma Bogár László szerint is pénzügyi káoszhoz vezet. De ez a pénzügyi káosz csak részigazság, mert évszázadok alatt az egyre bővülő és erősödő gazdasági hálózatok először az észre hivatkozva, valójában merő egoista indítékból száműzik az igazságot és az erkölcsöt a gazdaságból, a társadalmat a piac függelékévé teszik, folyományként lezüllesztik az embert egy „állati kultúra” (Babits) szintjére – kevésbé keményen fogalmazva elidegenedésként szoktak róla beszélni, Bogár László pedig  „elkufárosodott” életszemléletet emleget –, majd öntörvényük szerint a társadalom pusztulását okozzák, hisz önmaguk létalapját is, a nem ember létrehozta/teremtette bioszférát is kizsákmányolják és fölemésztik. A végkifejlet szempontjából az ökológiai katasztrófa valójában mellékes, mert a földi élet ennél nagyobb csapást is kihevert már, csupán néhány százezer vagy millió évet kell „várnunk” az ember nélküli bioszféra gyógyulására. Hiszen teljességgel egyértelmű, hogy a táplálékláncok összeomlását az ember nem éli, nem élheti túl.

Mit tehetünk? Ha ugyan el nem késtünk már.

Egyfelől egyre többünknek meg kellene értenünk és terjesztenünk kellene a föntiek igazságát, pl, hogy „az adósságért fizetendő kamat logikus és természetes” hozzáállás legkevesebb önbecsapás, másfelől a szakembereknek sok gondolkodni valót jelent: miként lehet a mostani önpusztító kamatgazdaságot átvezetni a geselli piacgazdaságba úgy, hogy az érdekellentétek közötti, jelenleg javarészt ismeretlen erejű feszültségek ne tépjék szét a gazdaságot és a társadalmat.

Közfelfogásbeli, közgazdasági és politikai paradigma-váltásra van szükség.

A kamat okozta kényszererekről a következő részben lesz szó.

Irodalom

Hans Christoph Binswanger [1999]: Közgazdászok hitközössége, In: 2000, Irodalmi és társadalmi havilap, 11. évf. 10. sz., (53-59)
Silvio Gesell [2004]: A természetes gazdasági rend, kétezeregy kiadó, Piliscsaba
Luther Márton [2019]: A kalmárkodásról és az uzsoráról (1524), In: Luther válogatott művei 4. – Felelősség a társadalomért, Luther Kiadó, Budapest
Melius Juhász Péter [1881]: Az uzsoráról, In: Kiss Áron: A XVI. században tartott magyar református zsinatok végzései, Magyarországi Protestánsegylet, Budapest
Sebestyén Jenő [1911]: Kálvin és a kapitalizmus. Kálvineum Rt., Marosvásárhely