Néhány nappal ezelőtt olvastam A kapitalizmus logikáját az emberben, nem a tőkében kell keresni c. blogbejegyzést. A szerző így fejezi be írását: "Mindössze nem látom a kapitalizmus meghaladásának érdemleges és reális útját. Vagy olyat, aki látna ilyet."

Mivel évek óta éppen ezzel a kérdéskörrel foglalkozom, ezért legyen szabad magamat ajánlanom.

A jelzett cikk akár mondatonkénti cáfolata helyett célszerűbbnek gondolok egy önálló blogot indítani. A mondanivalóm bonyolultsága, vagy inkább összetettsége miatt nem egyetlen hosszú szöveget szeretnék közölni, hanem több rövidebb szakaszra bontanám. Nincs előre eltervezett tagolás, mert azt remélem, hogy majd a téma  "blogélete" magával hozza annak célszerűségét.

Megjegyzem, hogy a paradigmaváltás nagyon nem egyszerű, sokan képtelenek rá és érvek helyett inkább indulatos elutasítással reagálnak. Aki pedig nem futamodik meg, annál is nagyon hosszadalmas folyamat tud lenni.

A tisztánlátáshoz legelőször is a lehető legpontosabban válaszolnunk kell arra a kérdésre, hogy

Mi a helyzet?

A történészek a középkort több szakaszra bontják, ezek egyikét, a középkor közepét érett középkornak¹ hívják, amit Bernard Lietaer Európa aranykoraként jellemez, mert „mindenkinek volt munkája, a munkakörülmények jók voltak, és még a családra, a közösségre, a személyes kedvtelésekre is maradt idő” (2017:59). Ekkor alapították meg az első, máig működő európai egyetemeket, építették a máig álló katedrálisokat stb. Migray József szerint is „mindenki jóléte aránylag” (1932:158) biztosítva volt: „a keresztény középkor szabad községeiben és városaiban a nyomor, a létbizonytalanság, a túlmunka […] ismeretlen volt” (uo.). Ebben a korban csakis „a szükséglet fedezésére szolgáló gazdaságok” (Weber 1992:36) léteztek, azaz a gazdaság még nem önálló, saját belső törvényekkel rendelkező alrendszere a társadalomnak. Polányi az archaikus társadalmakkal kapcsolatban „beágyazott gazdaságról” beszél (1976:152). Az emberek szervesen és harmonikusan kapcsolódtak közösségeikhez, mert „a kor etikájának középpontjában az együttműködés, a kivételes polgári önérzet és a hosszú távú gondolkodás állt” (Lietaer 2017:59).

(Az un. sötét középkor csak ezután következett, amely máglyákat, pestist, szegénységet, tudatlanságot és társait jelenti a szemünkben.)

Ezt az állapotot rombolta szét az a kb. 800 éve kezdődött központosító folyamat, mely először a sötét középkor borzalmaihoz vezetett, majd nagyjából 500 éve fölgyorsult, főként Kálvin megengedő kamatgyakorlata következtében, és napjainkra a kapitalizmus általánossá válásaként írhatunk le (globalizmus). Ezek a gazdasági és a nyomában a társadalmi átalakulások miatt "az emberek életét érő hatások elmondhatatlanul borzalmasak voltak. Azok nélkül a védekező ellenmozgások nélkül, amelyek letompították ennek az önromboló mechanizmusnak a működését, tulajdonképpen megsemmisült volna az emberi társadalom” (Polányi 1976:110). Pl. az ipari forradalom kezdetén „a gép alkalmazása az iparban minden átmenet és korlátozás nélkül Angliában százezrével tette tönkre máról-holnapra az azelőtt független kisegzisztenciákat. Különösen erős pusztítást végzett a textiliparban. A takácsok ezrei kerültek a legnagyobb nyomorba” (Migray 1932:41). Napjaink technológiai fejlődése ugyanezt mutatja: egyrészt mérhetetlenül gazdaggá válik néhány ember, másrészt akár milliók munkahelye vagy szakmája egyszerűen megszűnik.

Hosszabb távon az általános életszínvonal-emelkedés miatt ezek a katasztrófák, egyéni, de tömegesen előforduló élettragédiák kihullanak a kollektív emlékezetből. Ezen felejtés miatt tekintenek sokan a kapitalizmusra, mint a korábbinál fejlettebb társadalmi rendre: emelkedik az életszínvonal, tehát minden rendben, ami mérhetetlenül földhözragadt gondolkodásra vall, miközben nyilvánvaló kéne legyen, hogy „az ember nem csak kenyérrel él...” (5Móz 8,3)

Polányi Károly szerint

a gazdasági rendszert a piac irányítja: ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a társadalom a piac függelékeként működik. Ahelyett, hogy a gazdaság lenne beágyazva a társadalmi viszonyokba, a társadalmi viszonyok vannak beágyazva a gazdasági rendszerbe (Polányi 2004:88).

Ez a tény már önmagában tragédia. De nincs vége. Az egyre inkább öntörvényűvé váló gazdaságban megjelenik „a »Homo oeconomicus« modell embere, a racionális egoista, akit a gazdasági racionalitás elvére építve saját igényei, érdekei, nyeresége motiválnak, azaz haszna maximalizálására törekszik. [...] A Homo oeconomicus döntéseinél nem merülnek fel morális szempontok” (Csillag 2012:34).

Ezen amorális gondolkodás kialakulását írja le a kis gömböc telhetetlenségi törvénye: ha valamely hálózat működéséből az embereknek közvetlen pénzügyi haszna származik, akkor némelyek minden akadályt legyőzve, minden szokást, erkölcsöt, szabályt megszegve, minden jogot áthágva előbb-utóbb – adott esetben egy még több hasznot hozó – új pontot fognak a hálózathoz illeszteni. És egyre többen élnek is majd az új lehetőségekkel. Idővel pedig néhány törvényszegésből norma lesz. Évszázadok alatt, természetesen. Erre a legjobb példa a kamat, amely a közvélekedéssel ellentétben nem a pénzkölcsönzés „jogos” haszna/jutalma, hanem valójában a lopás és a kizsákmányolás egy speciális neme (ennek bizonyítása egy újabb írást igényel).

A népmesében a kis gömböc csak embereket kap be, és ide-oda gurul. A mi kis gömböcünknek több tulajdonsága van. Nem csak mindenevő, hanem egyre nagyobb és erősebb lesz, mert hogy

Először csak a hatalom "fülébe" duruzsol, azaz befolyásol és kér, aztán követel, később pedig zsarol, majd diktál – elég csak néhány uralkodóház pénzügyi sorsát végig követni vagy a globalizáció lobbi-erejére gondolni. Napjainkra pedig a Földet is bekapni készül...

Az anyagi érdek és az erkölcsi érték konfliktusa elvezet a játékelmélethez, annak is az un. potyautas dilemmájához, amelynek segítségével a matematika formalizált nyelvén tisztán logikai alapon belátható, hogy ha egy (gazdasági) rendszerben mindenki az egyéni vagy csoportos haszonmaximalizálás elvét, mint általános normát követi, akkor a rendszer, – külső beavatkozás, vagy Polányi szavaival társadalmi "védekező ellenmozgások” hiányában – összeomlik.

Évszázadok alatt tehát az egyre bővülő és erősödő gazdasági hálózatok, amelyet Polány „ördögi malomnak” (2004:61) nevez, először az észre hivatkozva, valójában merő egoista indítékból száműzik az igazságot és az erkölcsöt a gazdaságból, a társadalmat a piac függelékévé teszik, folyományként lezüllesztik az embert egy „állati kultúra”2 szintjére – kevésbé keményen fogalmazva elidegenedésként szoktak róla beszélni, Bogár László pedig „elkufárosodott” életszemléletet emleget –, majd öntörvényük szerint a társadalom pusztulását okozzák, hisz önmaguk létalapját is, a nem ember létrehozta, vagy ha tetszik, az Isten adta bioszférát is kizsákmányolják és fölemésztik

Ez volna a kapitalizmus valódi arca. Ha az önzésünkre és a kényelemszeretetünkre tekintek, akkor ez az arc valóban "emberi, túlságosan is emberi"...

Végül állításom szerint az erkölcs nélküli, egyedül a haszonmaximalizálás elvén működő kapitalizmus, magyarul a tőkegazdaság apokaliptikus "eredményével" kell szembenéznünk, ha a változásnak, a változtatásnak legalább a reményét föl szeretnénk mutatni.

Következő

Irodalom

Csillag Sára [2012]: Az emberi erőforrás menedzsment mint morális útvesztő, Ph. D. értekezés, BCE Vezetéstudományi Intézet, Bp.

Bernard Lietaer – Stephen Belgin [2017]: Új pénz egy új világnak, Bankráció Kft.

Migray József [1932]: A marxizmus csődje, Stephaneum Nyomda, Bp.

Polányi Károly [1976]: Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet, Gondolat, Bp.

Polányi Károly [2004]: A nagy átalakulás: korunk gazdasági és politikai gyökerei, 2. átdolg. kiad., Napvilág, Bp.

Max Weber [1992]: Gazdaság és társadalom, A megértő szociológia alapvonalai, 2/1., A gazdasági, a társadalmi rend és a társadalmi hatalom formái, KJK, Bp.